Jelenlegi hely

Pszichológus

Szegő Ágnes iskolapszichológus

2017. novembere óta a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola főállású iskolapszichológusaként dolgozom, munkaidőmet megosztva a két tagintézmény között.

Az iskolapszichológus fő feladata az iskolai nevelő-oktató munka hatékonyságának segítése a pszichológiai eszközeivel. Tevékenysége magában foglalja a tanulók közvetlen egyéni és csoportos pszichológiai támogatását, valamint a szülőkkel és pedagógusokkal való együttműködést.

Munkám során a tanulók egyéni támogatását és ehhez kapcsolódó szülőkonzultációkat végzek érzelmi, tanulási, magatartási, beilleszkedési problémák esetén, valamint pályaválasztási és tehetséggondozással kapcsolatos kérdésekben. Csoportos foglalkozásokat tartok elsősorban osztályfőnöki órák keretében, mentálhigiénés, egészségnevelő, közösség- és személyiségfejlesztő céllal. Mind az egyéni, mind a csoportos foglalkozásokat pedagógus konzultációk kísérik, az adott probléma iskolai, pedagógiai vonatkozását érintően.

Fordulhatnak hozzám a tanulók: ha nehéz élethelyzetben vagy, úgy érzed, olyan érzelmi, kapcsolati, tanulási-teljesítménybeli nehézségeid vannak, ahol jól jönne a külső segítség, bizonytalan vagy pályaválasztásodban, illetve tehetséged kibontakoztatása kapcsán.

Megkereshetnek a szülők, ha aggódnak gyermekükön észlelt valamely változások miatt, érzelmi, magatartási, beilleszkedési, tanulási problémákat tapasztalnak, elbizonytalanodtak egy-egy nevelési kérdésben, illetve pályaválasztás vagy tehetséggondozás kapcsán.

A pedagógusok a diákjaik tanulási, teljesítménybéli nehézségei, az iskolában is tapasztalható érzelmi problémákon kívül egész közösségeket, osztályokat érintő témákkal is megkereshetnek.

Személyes konzultációra előzetes időpont-egyeztetés után van lehetőség, melyet az osztályfőnökön keresztül, vagy a pszich.szego@gmail.com email címen kezdeményezhetnek.

tehetseg.hu