TN 2024

Telekis Napok. A Telekis év egyik, ha nem a legfontosabb eseménye. A végzősök, a diákok és a tanárok is minden erejüket beleadva készülnek a különböző feladatokra, előadásokra.  Idén a görög mitológia egy igazán különös és megpróbáltatásokkal teli téma volt.  

Telekis Sportnap

Nagy sikerrel lezajlott, a Telekis jeges sportnap. Örülünk, hogy sokan biciklivel vagy rollerrel érkeztek. Húsz osztály két csoportban jó hangulatban korcsolyázott. Köszönjük szépen, az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok használatát, és külön köszönjük Fekti István szakmai alelnök úr közreműködését!

Telekis Nyílt nap 2024

November 18-án hagyományainknak megfelelően lezajlott a Nyílt nap. A délután folyamán bemutattuk oktatási módszereinket, betekintést nyerhettek az érdeklődők iskolai programjainkba,

Márton nap a Telekiben

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot.  A római császár katonájaként szolgáló Márton adakozásáról volt híres, mindenét megosztotta a szegényekkel.

A mi Rómeónk és Júliánk – bemutató a Vörösmarty Színházban, a Tedivel

Csodálatos élményt jelentett a Teleki Diákszínpad számára az október 12-i bemutató a Vörösmarty Színház Pelikán Fészkében. A gyerekek Shakespeare halhatatlan tragédiáját, a Rómeó és Júliát állították színpadra, együttműködésben a Ciszterci Szent István Gimnázium Fejér Holló Diákszínpadával.

Franciaországi tanulmányi út

Szeptember 10-16 között lehetőségünk nyílt újra elutazni Franciaország déli régiójába, Provence-Alpes- Côte d’Azur megyébe egy tanulmányi út keretében. A csodás vidék felfedezése mellett a gyerekeknek alkalmuk volt gyakorolni a francia, az angol, vagy az olasz nyelvet is.

A Határtalanul pályázattal a Felvidéken

A kora reggeli órákban Székesfehérvárról indultunk. Utazásunk első állomása Kassa, Rákóczi és Márai városa volt. Városnézésünk során megismerkedünk Kassa nagy alakjainak történetével, első sétánk Márai Sándor szobrához (alkotó Gáspár Péter) vezetett.

Határtalanul 2024

Történelmi és természeti örökségünk Erdélyben (HAT-KP-1-2023/1-000728)
A 7.B osztállyal 5 napot töltöttünk Székelyföldön, felkeresve számos csodálatos természeti, történelmi, kulturális látnivalót.

Kutatók Éjszakája 2024

2024. szeptember 27-én lelkes diákokkal vettünk részt a Kutatók Éjszakája eseménysorozaton. A BME és az ELTE tudományt és kutatói életpályát népszerűsítő programjai által bepillantást nyertünk a különböző tudományterületek titkaiba. Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon keresztül megismerkedtünk a tudományos kutatásokkal. Lévayné Egyházi Piroska TDK mentortanár image image image image