Előadás és díjátadó az NTA foglalkozáson

Az áprilisi hónap programjai több szempontból is különlegesek voltak. A Nemzeti Tudósképző Akadémia vezetőségének döntése alapján márciusban a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola lett a Nemzeti Tudósképző Akadémia legjobb képzési központja. A díjat az egyik áprilisi foglalkozáson Lengyel Adrienn, az NTA Középiskolai Képzési Igazgatója adta át Siposné Tóth Krisztinának, az intézmény igazgatónőjének. A díj kapcsán készült interjú itt olvasható: Link A díjátadó után dr. Acsády László professzor úr közreműködésével az alvás és a stressz neurobiológiai hátteréről hallhatunk egy nagyszerű előadást. A foglalkozásokra továbbra is sok szeretettel várok regisztrált, és meghívót kapott tanulókat. A regisztráció lehetősége folyamatos, a programra való jelentkezés mikéntjéről a honlapunk „NTA program” címe alatt lehet tájékozódni. Kiss IldikóNTA vezetőtanár
Immunológiai gyakorlat az NTA foglalkozáson

Március hónapban a boncolási gyakorlatok mellett, az ELISA teszt gyakorlati és elméleti ismeretének elsajátítása is lehetővé vált a Nemzeti Tudósképző Akadémia székesfehérvári területi központjában. A huszonkét jelentkező először a mikropipetta használatával ismerkedett meg, majd egy igen nagy koncentrációt igénylő munkafolyamattal modellezték, hogy milyen elven működik a kórokozók laboratóriumi kimutatása különböző mintákból, pl. nyálból. A fertőzöttséget a teszt színváltozással jelezte, és a diákok gondos munkájának köszönhetően minden csoportnak sikerült kimutatni, hogy a kapott két minta közül melyik tartalmazza a fertőzést okozó antigént. A foglalkozásokra továbbra is sok szeretettel várok regisztrált, és meghívót kapott tanulókat. A regisztráció lehetősége folyamatos, a programra való jelentkezés mikéntjéről a honlapunk „NTA program” címe alatt lehet tájékozódni. Kiss IldikóNTA vezetőtanár
Ifjú „sebészek” az NTA foglalkozásokon

A február, március hónapban boncolási gyakorlatokkal folytatódott a Nemzeti Tudósképző Akadémia székesfehérvári területi központjának programsorozata. Két időpontban, közel 60 diák vizsgálhatta a sertésszív anatómiáját, működését, testközelben megfigyelhette a szívbillentyűk felépítését, összehasonlíthatta a szívhez kapcsolódó erek elhelyezkedését. a szívizom vastagságát a különböző szívüregek esetén. Mindkét foglalkozás egy jó hangulatú esemény volt, ahol lelkes junior mentorok is segítségemre voltak, köszönöm nekik. A márciusi sertésvese boncolása mellett, a vizelet összetételének vizsgálatával is foglalkoztunk. A biokémiai vizsgálatok után, még diagnosztikai feladatot is kaptak a résztvevők: három mintából a tanulók az elvégzett kimutatási reakciók alapján meg kellett határozni, hogy melyik minta származik egy vesegyulladástól szenvedő személytől és melyik egy cukorbetegtől. A foglalkozásokra továbbra is sok szeretettel várok regisztrált, és meghívót kapott tanulókat. A regisztráció lehetősége folyamatos, a programra való jelentkezés mikéntjéről a honlapunk „NTA program” címe alatt lehet tájékozódni. Kiss Ildikó NTA vezetőtanár