8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Elérhetőségek Telefon: +36 22 506-162, +36 22 506-472 Fax: 06 22 506-472 @sztelekiblanka
Séta 2011
Anna Karenina. Méghozzá musical!
Nagyot dobbant a szívem, mikor megláttam a plázában a nagy Vörösmarty Színház-posztert és alatta a műsorfüzeteket. Azonnal szereztem egyet. Elsőként természetesen egy darab címe ragadta meg a tekintetemet: Anna Karenina. Méghozzá musical! Kell ennél több? Természetesen addig nem nyugodtam, amíg nem szereztünk rá jegyet, méghozzá a premierre. A darabot a veszprémi Petőfi Színház társulata adta elő, mint egy vendégelőadást, ahogy mi, fehérváriak visszük hozzájuk a Kabarét.
Bevallom, nem tudok erről a műről elfogulatlanul nyilatkozni, hiszen Tolsztoj egyike nagy kedvenceimnek, az Anna Karenina iránt pedig egyenesen rajongok. Kedvcsinálóként mesélek egy kicsit a történetről. Anna egy gyönyörű, eszes, nagyvilági dáma, egy neves hivatalnok felesége és egy kisfiú édesanyja. Moszkvai útján megismerkedik egy fess, fiatal katonatiszttel, Vronszkij gróffal, aki iránt érzett szerelme által kezdi megismerni az élet teljességét, a boldogságot. Egy erős, kitartó nő harca a férjével, a nyilvánossággal, a megvetéssel mindössze egyvalamiért, a szerelemért.
A szememben máris hősként ünnepelt rendező, Szerednyey Béla olyannak álmodta meg ezt a csodát, ami bemutatja a mai világunkból minden bizonnyal hiányzó lángoló szenvedélyt, az erős, megállíthatatlan érzelmeket, amelyekről a nagy Tolsztoj is írt. Kocsák Tibor zeneszerző hol nyugtalanító, hol könnyed, humoros, hol szerelmes dalai visszaadják azt a hatást, ami a mű olvasása közben ér minket, mivel manapság nem mindenki veselkedik neki egy ilyen terjedelmes regénynek.
A címszerepben Halas Adelaidát láthatjuk, aki mind hangjával, mind játékával teljesen meggyőzött róla, ő Anna, kétség sem fér hozzá. A Karenint alakító Sasvári Sándor volt az, aki a leginkább belopta magát a szívembe. Az eredeti műhöz képest ennek a Kareninnek még lelke is vannak, nem az a száraz, munkamániás hivatalnok, de így is vissza tudta adni az általam elképzelt karaktert, gyönyörű hangjáról nem is beszélve. Szeles József Vronszij grófja remekül bemutatja a reménytelen szerelmest, Trokán Anna pedig, habár eleinte voltak kételyeim afelől, hogy ő-e a megfelelő, imádnivaló a felnőtt korba átlépő Kitty romantikus szerepében. Levin, aki a könyv olvasása során személyes kedvencem volt, itt is megmutatta, hogy ezt a szerepet nem lehet elrontani. Ami engem illet, egy magas, testes, szőrös embert képzeltem el, és bár Varga Miklós nem pont ilyen, tökéletesen alakította az orosz lélek megtestesítőjét, dalai bemutatták a mű filozofikus oldalát. Kedves, szerethető karakter, kedves, szerethető színész. Legendás hangjával, amit szinte már említenem sem kell, egyértelműen kiemelkedett a társulat tagjai közül.
A jelmezek és a díszlet egyszerűek, mégis látványosak. A színpad elején leeresztett fátyolos függöny és a rávetített jelenetek egyfajta titokzatos köddel vették körül az egész darabot. Habár az, mikor kivetítettek egy képet, alatta a felirattal, hogy Levin birtoka, 1873, nem fogott meg különösebben. A vonat illúziója egyszerre volt szerény, mégis hátborzongató. A végső katasztrófa megoldásától azt reméltem, hogy majd megmozdul a vonat, vagy valami, kicsit többet vártam, bár ez az egyszerűség, hogy nem fektettek rá ekkora hangsúlyt, valahogy Tolsztoj filozófiáját idézi. Az események időrendbeli felosztását zseniálisnak találom, főleg, amikor Kitty visszaemlékezett a bálra. Egyik kedvenc jelenetem rögtön a legelső, mikor Levin az életről, a kétkezi munkáról énekel, mögötte a tánckarral, akik az aratást szemléltetik mindenféle eszköz nélkül, kizárólag tánctudásukat használva. Bevallom, egy kissé furcsának találtam ezt a szinte már operába hajló előadásmódot, hogy a dalok között sem voltak prózai részek, mindig mindent énekeltek. Persze, épp így volt ez szép és élvezhető.
Általában mindig megfigyelem a közönség reakcióit, ám ez most valahogy kimaradt (kivéve a mellettem ülő urat, aki egész idő alatt igen hangosan vakargatta a borostáját). Annyira lekötött a darab, hogy csak akkor jutott eszembe a nézőket figyelni, mikor a szereplők kijöttek meghajolni. A vége olyan hatásosra és borzongatóra sikerült, hogy mindenki izgalomtól égő arccal bámult előre, eltartott egy ideig, mire felocsúdtunk, és végre képesek voltunk felfogni, hogy ez itt a taps helye.
Összességében véve igen jó darabnak találom az Anna Kareninát, ajánlom azoknak, akik szeretik az érzelmeket, a szerelmet, a lelki küzdelmet, az izgalmat, továbbá a hozzám hasonló musicalrajongóknak. Igazán különleges élmény. Sőt, személy szerint kedvet kaptam, hogy újra elolvassam a könyvet. Remélem másokat is erre buzdít majd.
Ondi Boglárka 10.A
Egyetemisták között
2011. november 25-én a BME kitárta kapuit minden lelkes érdeklődő számára egy az egyetem által szervezett nyílt nap keretében.
Egy hatalmas csarnok közepén állok.
Körülöttem mindenfelé az érettségi előtt álló, végzős gimnazisták és mérnöki karok kis standjai. De vajon mit keres egy magamfajta tizedikes kisdiák a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyílt napján? Hiszen még van két évem, időm, mint a tenger, minek elsietni? Igen ám, de idén fogunk fakultációt választani, sokan pedig csak nézünk tanácstalanul, nagyokat sóhajtva, mert azt sem tudjuk, egyáltalán milyen irányban menjünk tovább. Jövőbeli terveim között szerepel az építészet is, ezért úgy döntöttem, elmegyek erre a nyílt napra, aztán majd rájövök, hogy szeretném-e vagy sem. Meg is kértem anyukámat, hogy jöjjön velem, mert sokkal jobb érzés, ha ő is ott van, és mert egyedül úgyis eltévednék.
Először megnyitották az egész rendezvényt, majd némi körülnézegetés, szórólap- és ajándékbezsebelés után elkezdődtek az előadások. Na, hová is menjünk? Mindegy, csak rajz legyen! Végül Balogh Balázs DLA A vizualitás megjelenítése az építészetben című előadására ültünk be, ahol nagy örömömre a rajz fontosságát hangsúlyozták. Kicsit meglepett, hogy az egész nem csak kedvcsinálóként szolgált, hanem ismertette velünk az építészet nehézségeit is. A mérnöki lét eddig nem is sejtett filozófiai mélységétől zúgó fejjel folytattuk utunkat a folyosón tanyázó egyetemisták felé, akik mindenféle kísérletekkel és bemutatókkal csábították karuk felé az óvatlan arra járókat. Büszkén meséltek az eddig elért eredményeikről, elhozták megmutatni a műveiket, és minden kérdésünkre készségesen válaszoltak. Mire sikerült mindent megnézünk, el is kezdődtek a hivatalos kari tájékoztatók, amire jó lett volna bemenni, de már olyan sokan voltak, hogy a hallgatók egy része – köztük én is – a folyosóra rekedt. Azért megpróbáltam onnan figyelni, de mivel azon kívül, hogy csak az előttem állók hátát láttam, és hallani is csak annyit sikerült, hogy ezen hátak tulajdonosai sem látnak semmit, úgy döntöttem, ez a tájékoztató várhat még egy évet.
Még gyorsan körbeszaladtam a standoknál, hogy kerítsek valami kis reklámanyagot az öcsémnek ajándékba, aztán szedtük a sátorfánkat. Hazafelé menet csak egyvalamin járt az eszem. Akkor most mi is lett ennek a látogatásnak az eredménye? Arra jöttem rá, hogy végigrajzoltam az eddigi tizenhat évemet, és még így is tele van az egész építészet olyasmikkel, amikről soha nem is hallottam. Ez kicsit rémisztő, de a szemem előtt azóta is egy dolog lebeg: Én ezt tudni akarom! „Az építészet stílus, arány és lélekből fakadó szépség” Persze mire a felvételire kerül a sor, még lehet, hogy ezerszer meggondolom magam, de hát ez a fiatalság. Keressük az utunkat, mindenfélét kipróbálunk, kétségbeesünk, aztán úgyis megtaláljuk.
ElSétáltunk a végére
Mi, akiknek pár hónapja még fogalmunk sem volt, mi fán terem a Séta, rengeteg újdonsággal gazdagodtunk az elmúlt hetek alatt. Először mindenki szívvel-lélekkel vágott neki a kutatásnak, hogy találjon valami olyan témát, ami majd felkelti az olvasók érdeklődését. Később rájöttünk, hogy nem is kell akkora szenzáció ehhez. Olyanról kell írni, ami ránk jellemző, amiről szívesen mesélünk. Elég, ha a cikkünk személyes, barátságos, és mutat valami kicsit magunkból.
Minden reggel izgatottan vártuk az újságot, hogy láthassuk az ismerőseink írásait. Ez alatt a pár hét alatt rászoktunk, hogy elolvassuk a főbb híreket is, nem csak a viccet és a Garfieldot. Azt hiszem, a program célja is épp ez volt, hogy népszerűsítse az újságírást és -olvasást a diákok körében. Természetesen mindenki egy szinttel feljebb lépett a keresztrejtvényfejtés lépcsőjén is.
A Séta program teljesen felforgatta az életünket, a magyarórákat is beleértve. Magyartanárunk erre az időre áttért a sajtóműfajokra és az újságírással kapcsolatos anyagrészekre. Internacionális, félhivatalos, megyei terjesztésű lapok és minden, ami csak belefér.
Utolsó nagy durranásként Klári néni összecsődítette az osztályt, és elvitt minket a veszprémi nyomdába, ahol tájékoztató előadást hallgattunk az újságírás menetéről. A ránk jellemző izgágasággal és lelkesedéssel vonultunk végig az üzemen, végigfogdosva az összes érdekesnek tűnő dolgot, amit csak lehetett (és amit nem lehetett). Teljes áhítattal figyeltük nemcsak a nagy, hihetetlen erejű gépeket, de a mellékletet berakó hölgyeket is. Természetesen, ahogy általában, ott is mindent lefényképeztem, úgyhogy egy-két osztálytársam már-már ipari kémkedéssel gyanúsított, persze viccből. Újsággyűjteményünk még gazdagodott a havi RTV Tippel és egy Borssal, nagy örömünkre.
Először vettünk részt a Sétatér programjában. Először írtunk újságcikket. Remélem, egyiket sem utoljára. Fantasztikus élményt jelentett ez a pár hét, és furcsa lesz ha majd vége lesz. Hiányozni fognak a várva várt Sétás írások, a papír suhogása az első óra előtt, a , „Hé, nézd, mi van az újságban!” típusú boldog kiáltások. Legjobban talán a lehetőség, hogy írhattunk, hogy egy pillanatra nagyon fontos embereknek érezhettük magunkat, nyomdafestéket szagolhattunk, és hogy kicsit mi is formálhattunk megyénk újságának lapjain.
Ondi Boglárka 10. A
„Séta” a várudvaron
Kelemér. Mindössze 500 lelkes falu BAZ megye nyugati részén. Erre halad a Kék-túra útvonala is, de akinek nincsen helyismerete, nem is tudja, hogy a falutól 2 km.-re lévő domb tetején valaha kéttornyos vár állt. Mohosvár a tatárjárás után épült, a 13. sz. közepén, de alig 100 év múlva egy tűzvész kövertkeztében elnéptelenedett, köveit széthordták. Mára csak a sánc, a várárok, a tornyok és a fal alapjai maradtak meg.
Simontornya. Ki ne ismerné a Dunántúl legszebb reneszánsz várkastélyát? Szintén a tatárjárás után épült, Salamon fia Simon országbíró jóvoltából. A századok során sokszor gazdát cserélt és külseje is sokat változott. A Habsburgok, az akkori tulajdonos kérésére megkímélték a felrobbantástól, így maradhatott meg az utókor számára viszonylag jó állapotban.
Mi köti össze a két várat? Építésük körülményein és első formájukon - kezdetben mindkettőt donjon (lakótorony) és azt körülvevő fal alkotta - kívül semmi. Két a közelmúltban indított projekt azonban újabb kapocsként szolgál a két vár között. Régészek, művészettörténészek, építészek, grafikusok és informatikusok összefogásával virtuálisan "újjáépítik" az épületeket. Ehhez a helyi leletanyagot, az írásbeli forrásokat, ill. a vár és környezete kapcsolatát tanulmányozzák. Némi képzelőerő valamint hasonló korú és stílusú európai várak formája alapján vázlatokat készítenek, majd a legvégső fázisban ezeket számítógéppel térhatású képekben keltik életre. A sok munka gyümölcseként ma már "sétálni" indulhatunk a várudvaron, vagy fölkapaszkodhatunk a tornyok tetejére; sőt Mohosvár esetében egy kattintással válthatunk a múlt és jelen között, Simontornya erősségében pedig 400 év változásait követhetjük figyelemmel.
Bár hasonló kezdeményezés több középkori építészeti emlék esetében is megindult – többek között Székesfehérváron a Koronázó Bazilika esetében – ilyen komplex és kész eredmény csak az említett két helyen született. Remélhetőleg ez a lista bővülni fog, hogy olyanonak is kedvet adjon a magyar történelem megismeréséhez, akik előtte nem foglalkoztak a témával.
Kelemen Zsófia Zsuzsanna 10.A
Dr. Budavári Tamás, iskolánk egyik büszkesége
A Teleki Blanka Gimnáziumban végzett Dr. Budavári Tamás adott interjút, amelyben mesél telekis éveiről, továbbá külföldön végzett tudományos kutatásairól és az ezekkel elért sikerekről.
Tisztelt Budavári úr. Kérjük, meséljen arról, hogy milyen célból költözött ki az Egyesült Államokba, és ott hogyan érzi magát!
Az egyetemen fizikusként végeztem, és utána az ELTE doktori iskolájában folytattam tanulmányaimat. Itt lehetőségem nyílt külföldi nyári iskolák és kutatóintézetek látogatására. Amerikába először 5 hétre érkeztem. Nagyon megtetszett az egyetem pezsgő, nemzetközi légköre, és nagyon megbarátkoztam a helyi viszonyokkal is. Legközelebb 3 hónapra mentem ki Soros-ösztöndíjjal Baltimore-ba, aztán 1 évre. A doktori után 2 éves szerződést kaptam, és most már több mint 10 éve itt kutatok. Lépésről lépésre történtek a dolgok, nem egy nagy drámai elhatározás következtében. Nekem Baltimore csak egy repülőútra van Fehérvártól. Tehát igazából sohasem “mentem ki”, csak most egy kicsit messzebb élek.
Voltak elvárásai Amerikával szemben, ezek közül teljesült valamelyik? Érte valami csalódás?
Nem voltak elvárásaim, csak lehetőségeim, amikkel igyekeztem is élni. Amerika nagy ország, ahol gyakorlatilag mindenki úgy élhet, ahogy szeretne. A városok sokfélesége lenyűgöző, és a természet egy lépéssel közelebb van, mint amihez én szoktam. A városból rövid autózással kijuthatunk az Appalache-hegységbe kirándulni, vagy akár az óceán partjára. Kicsit messzebb a Niagara-vízesés vagy repülővel a Grand Canyon, és más csodálatos nemzeti parkok, amiket mindenkinek ajánlok, ha lehetősége nyílik rá. Meglepő módon ennyi idő elteltével még mindig nem igazán ért csalódás.
Röviden le tudná írni a jelenlegi kutatásokat, amelyekben részt vesz?
Sok minden érdekel, és igyekszem egyszerre több kutatási munkában is részt venni. Alapvetően a Világegyetem történetét próbálom szem előtt tartani, milyen volt és milyen lesz. A galaxisok fejlődésének és környezetüknek a kapcsolata jó betekintést enged ebbe. Távoli galaxisok fénye több millió, illetve milliárd évig is jön, amíg elér hozzánk, így minden távcső egyben időgép is. Az új teleszkópok és detektorok segítségével a csillagászat igazi forradalmon megy át, és ennek jó érzés része lenni. A mindennapi munkám gyakorlatilag fizikai és matematikai modellezésből, és az adatok statisztikai elemzéséből áll. Vagyis egy számítógép előtt ülök, ha éppen nem egy megbeszélésen vagy konferenciában vagyok. Egyre többet dolgozom együtt egyetemi diákokkal és doktoranduszokkal, a téltől pedig előreláthatólag előadást is tartok az egyetemen.
Mennyire nehezítette meg a kutatást az angol nyelv?
Érdekes kérdés! Az első látogatásaim alkalmával határozottan emlékszem, hogy voltak nyelvi nehézségeim, de főként a magánéletben. A nemzetközi légkör velejárója, hogy az emberek különböző akcentussal beszélnek, és ehhez idő volt hozzászokni. A szakmai nyelvben ez valahogy kevésbé zavaró, mint amikor egy zajos étteremben vagy más ricsajos környezetben beszélget valaki. Kétségtelen, hogy nyelvet tanulni nagyon fontos, de nem kell tartani az idegen nyelven folyó munkától vagy feladatoktól. Ezekből csak meríteni lehet. A nyelvek közötti különbségek érdekes árnyalati dolgokra világítanak rá. Bizonyos fogalmakra más-más közelebb álló szavakat találunk.
Szerette a fizikaórákat a gimnáziumban? Ki volt a tanára?
Igen, nagyon. A fizika a környezetünkben lévő dolgok leírását és magyarázatát szolgáltatja különböző közelítésekben. A matematika nyelvén tömören meg lehet fogalmazni, mi és miért történik, mi a kapcsolat látszólag egymástól független jelenségek között. A tudás kikristályosodásának tekintem ezeket a mélyebb kapcsolatokat, amiket nagy élmény felfedezni. Gál József tanár úr igazi előadásokat tartott ezekről a nagy gondolatokról, amelyek a történelem fontos állomásai. Másik oka, hogy a fizikaórákat tényleg szerettem, az az volt, hogy igen kedvelem az érdekes feladatokat. Ponácz Ferenc tanár úr fizikafakultáción érdekesnél érdekesebb kihívásokkal tette próbára képzeletünket és számolási képességeinket. Mindig minden példát megcsináltam, és előre megpróbáltam kitalálni, mi lesz a megoldás kulcsa. A mai napig úgy gondolok a munkámra, mint egy nagy kirakós játékra, aminek minden egyes darabja egy érdekes feladat. Aztán, ha szerencsém van, akkor egyszer csak összeáll a kép, mint annak idején, a fizikaórán.
Milyen régóta tudja, hogy ezen a pályán szeretne dolgozni?
Én nem voltam amatőr csillagász kisgyerekként. Nálam a dolog a fizika szeretetével kezdődött, és onnan lépésről lépésre kerültem egyre közelebb a csillagászathoz az egyetem alatt. Azt hiszem, jól választottam. Nagyon érdekes témakör, és jókor születtem bele. Persze azért a mai napig szemmel tartom a fizika más területeit is.
Mivel tudná ösztönözni a diákokat, hogy a fizika felé orientálódjanak a későbbiekben?
Remélem ezt a korábbi válaszaimmal már részben megtettem, és a lelkesedésemből ragadt másra is. A kíváncsiság már fél siker, a többi meg szinte magától jön. Meggyőződésem, hogy a fizikai ismeretek jó alapokat jelentenek számos területen az életben. A tudás hatalom, ami sok kaput nyit meg az ember előtt.
El tudja képzelni a közeljövőben Ön is kap Nobel-díjat?
Megtisztelő a feltételezés! Köszönöm szépen a jobbnál jobb kérdéseket!
Horváth Enikő, Nyári Barbara 10.A
Nemzeti ünnep à la Teleki
Közeleg az október 23-a, mi pedig nyugodt lélekkel, a ránk leső veszedelemről mit sem sejtve vánszorgunk az elkövetkező töriórára. Aztán a tanár úr kijelentette, hogy mi és a B osztály készítjük idén az október 23-ai műsort, másfél hetünk van rá, és még ki sem találtuk, hogy mi lesz egyáltalán. Na, szépen vagyunk! De mire gondolok én ilyenkor? Kaland! Majd én! Hadd legyek én a rendező! Persze akkor még nem tudtam, mire vállalkozom.
A tanár úr szerint a székesfehérvári eseményeket kellene előtérbe helyeznünk, mert ez egészen újszerűnek számítana az iskolai nemzeti ünnepes előadások történetében. Páran megkérdezték az ismerőseiket, nagyszüleiket, hátha van valami érdekes történetük, ketten pedig a POFOSZ (Politikai Foglyok Országos Szövetsége) egyik tagjával, Csernay Ádámmal készítettek interjút, aki fehérvári lakosként lelkes résztvevője volt a forradalom eseményeinek. Végül úgy döntöttünk, az ő tapasztalatait írjuk színdarabbá.
Az cselekmény egy 20 éves, érdeklődő fiatalemberről szól, aki nyomon követi a helyi történéseket, mindenben részt vesz, majd az események felgyorsultával Pestre utazik, és ott is buzgón tevékenykedik. Mindig mindent tudni akar, mindenhol ott akar lenni, hogy segíthessen, ahol csak tud, igazi hazafiként viselkedik. Emiatt aztán börtönbe is kerül, ahol szembesülnie kell a rabság borzalmaival, de a kedélyek lecsillapodásával végül megszabadul.
Ezzel a cikkel is szeretnénk köszönetet mondani Csernay Ádámnak, aki boldogan vállalta az interjút, ami hatalmas segítséget jelentett nekünk.
Szerencsére a szereplőgárdával nem kellett bajlódni, hiszen sokan jelentkeztek, hogy mindenképpen részt vegyenek az előadás létrehozásában. Akiknek színpadi szerep nem jutott, azok a díszleteknél vagy a hangosításnál segédkeztek. A fiúk még egyenruhát is készítettek maguknak. A lelkesebbek a rendezői munkában is igyekeztek segédkezet nyújtani, sőt, volt, aki még a passzívabb egyénekkel való ordibálást is átvállalta tőlem. Az elején persze voltak kevésbé sikeres próbák, a gyakorlásról ellógó diákok, akiket úgy kellett összevadászni mindenhonnan, nem beszélve a közvetlenül az előadás előtt eluralkodó totális káoszról, de egy-két hangosítási problémát kivéve jól sikerült minden. A résztvevők nem csak színészi, hanem énektudásukat is megcsillogtathatták a darab keretein belül. Az előadás lepörgése után a feszültségtől remegve igyekeztem megkérdezni minél több embert, milyennek találta a mi kis művünket, majd meghallva a pozitív visszajelzéseket, megkönnyebbülve dőltem a falnak, és tudtam, itt az ideje megköszönni a többieknek, amiért az idejüket áldozták erre. Gyerekek, megcsináltuk! A ,,társulat” pedig csak bólintott, hogy szívesen, de ne reméljem, hogy lesz legközelebb.
Ondi Boglárka 10. A
Angoltól angolul
Cristine Tapu pittsburgi tanárnő. Lelkes utazó, érdeklődik a világ országai és ezen országok kultúrája iránt. Ez az érdeklődés vezette el hozzánk, a Teleki Blanka Gimnáziumba, ahol tanáraként dolgozik. Feladata lehetőséget adni a diákoknak, hogy igazi angol hangot halljanak, egy igazi, angol anyanyelvű tanár hallja őket, így javuljon a beszédkészségük, merjenek angolul beszélni. Olyan szerencsés voltam, hogy mikor felkértem erre az interjúra, rögtön elvállalta, örömmel válaszolt minden kérdésemre:
Honnan jött az ötlet, hogy egy évet Magyarországon tölt?
Az úgynevezett FullBright Tanárcsereprogram résztvevőjeként utaztam ide. Ez egy az Egyesült Államok által szponzorált csereprogram, amit arra találtak ki, hogy erősítse a kölcsönös kapcsolatot az Egyesült Államok és a többi ország lakói között.
Egy szoros pályázati versenyfolyamat során Tóth Zita tanárnőt és engem választottak ki, hogy legyünk egymás cserepartnerei. Így hát életet cseréltünk. A Teleki tárt karokkal várt engem, ahogy a pittsburghi Allderdice Középiskola is fogadta Zitát.
Az évek során sok különböző országba látogatott, jól tudom?
Igen, nagyon szeretek utazni és különböző kultúrákat megismerni. A gyermekeim is ,,kétnemzetiségűek”, így gyakran utazunk a férjem szülőhazájába, a Tongai Királyságba. Szeretném, ha a gyerekeim megismernék a többi kultúrát is, nem csak a sajátjukat. Korábban fogadtunk cserediákokat, most pedig mi vagyunk azok. Az évek során éltem és dolgoztam már Európa, Észak-Afrika és a Csendes-óceán északi térségének számos országában, és persze ellátogattam sok más helyre is.
Mi az eddigi benyomása Magyarországról?
Szeretem Magyarországot. Pittsburghben, a városban, ahol élek, számos magyar bevándorló él, úgyhogy örülök, hogy ezek után őket is jobban megértem majd. A magyar építészet fantasztikus, a vidéki táj pedig gyönyörű.
Mit gondol a magyar diákokról? Mennyire különböznek a többiektől?
Tanítottam már gyerekeket a világ minden részéről, és találtam jó néhány hasonlóságot közöttük. Le vagyok nyűgözve, hogy a magyar diákok milyen jól szervezik meg a napjukat. A legtöbbjük felelősségteljesen beosztja a szünetekben az idejét, és visszaér az órára. Persze, ez nem mindenkire jellemző, de legalább az iskolai rendszer lehetőséget ad nekik, hogy megpróbálják. Egy tanítási nap az én pittsburghi iskolámban nagyon másképp van megszervezve.
Milyennek találja Székesfehérvárt? Sikerült megismerni a város igazi arcát?
Nem igen hiszem, hogy valaha is kívül-belül ismerni fogom a várost, hiszen olyan hosszú és összetett a történelmi múltja. De nagy élvezettel próbálkozom. Tetszik, hogy nem kell autóval járnom, nyugodtan elsétálhatok bárhová a városban. Szeretem a kávézókat, teaházakat és a parkokat.
Hogyan sikerül összeegyeztetni a családi életét az utazásaival? Hogy viszonyulnak ehhez a gyermekei?
Nagyon sok hasznos segítséget kaptam, hogy a gyerekeim be tudjanak illeszkedni az országba és az iskolájukba. Egyedül sosem sikerült volna. Időről időre hiányzik a kicsiknek az otthonuk, de ezek a pillatanok gyorsan elszállnak. A kislányom tervezi, hogy ideköltözik, ha idősebb lesz.
A férjem nem amerikai születésű, így a családban gyakran beszélgetünk a különböző kultúrákról. A gyerekek nagyon élvezték az utazást, és ha arra vágyunk, hogy egy amerikai fül meghallgasson minket a sportról vagy a hírekről, nem kell messzire mennünk, hiszen itt is akad egy-két honfitársunk.
És végül, de nem utolsó sorban, hogy tetszik a Teleki?
A Teleki sok mindenben hasonlít az én iskolámra, ahonnan szintén számos művelt diplomás ember került ki. Szeretek csak állni a Teleki folyosóin, és nézni a diákok képeit a tablón, akik régen ugyanazokba a termekbe jártak, amikbe a mostaniak. Tudom, hogy néhányuk ma már sikeres, szakmailag elismert felnőtt. Lenyűgöző belegondolni, hogy ez mind a Telekiben kezdődött. Ezeket a képeket szemlélve láthatom azt is, milyen nevek voltak népszerűek, és mi volt az aktuális divat.
Nagyon köszönöm, hogy válaszolt a kérdésiemre. Remélem, sok szép élménnyel gazdagodva tér majd haza. Talán, ha majd évek múltán egy távoli országban egy lelkes diák csillogó szemekkel felkéri önt egy interjúra, mosolyogva emlékszik vissza a Teleki Blanka Gimnáziumra.
Ondi Boglárka 10. A
Lányként egy férfias sportágban
Az emberek még ma is meglepődnek azon, ha arra a kérdésre, hogy mit sportolok, azt válaszolom, hogy focizom. Csak, mert egy törékeny alkatú, szőke hajú lány vagyok? Igen, csak ezért. A futball még mindig a férfiak/fiúk sportjának számít. De örömmel mondhatom, hogy egyre népszerűbb a lányok körében is.
Hogy honnan ez a szenvedély egy játék iránt, amiben két csapatra való ember futkos egy labda után? A válasz az általános iskolai utolsó éveimben keresendő. Péntekenként a közeli focipályán gyűltünk össze volt osztálytársaimmal. Közülük kettő fiú és mind a ketten fociztak. Kezdetben mi, lányok többször találtuk el egymás bokáját vagy csak simán a levegőt, mint a fekete-fehér golyót. De péntekről péntekre javult a helyzet.
Most, középiskolában tagja vagyok a lány focicsapatnak. Idén eddig két meccsünk volt. Egyet nyertünk, egyet vesztettünk. Hál’ istennek az eredménytől nem függ semmi, viszont az az egészséges törekvés ott lüktet minden mozdulatunkban a pályán.
Arra a kétszer tíz percre nem lányok vagyunk, hanem focisták. Nem aggódunk a hajunk vagy a körmünk miatt. Bátran fejelünk és ütközésekből is akad elég. Aztán az öltözőben mindenki visszaváltozik és csak a kimelegedett pofink árulja el, hogy az elmúlt fél órában csapatként küzdöttünk egy férfiaknak kitalált pályán, a labdát üldözve.
Budai Anna 10. C
Osztályműsorok a Telekis napok rendezvényein belül
Minden év telekis napok rendezvénysorozatában kiemelkedő sikernek örvendenek a tornateremben előadott osztályműsorok. A téma kiválasztásától egészen a színpadi megjelenítésig minden munkát az osztály végez. Előadásukat az iskola tanulói, a meghívott vendégek és a zsűri előtt mutatják be. A zsűri általában vendégművészekből áll. Minden osztályműsort pontoznak, és a három legtöbb pontot elért osztályműsor kerül a ”gálába”, ahol ismét bemutathatják színvonalas produkciójukat, ami az est fénypontját képezi.
Idén az osztályműsorok december 17– 18 -án (péntek, szombat) kerültek színpadra. A mi előadásunk péntek délutánra esett. Rengeteg felkészülés, próba és szervezés előzte meg. Ihletforrás: hogy új tanuló érkezett közösségünkbe és számára az osztály bemutatása volt a cél, amit a darab előadásával akartunk elérni. Színdarabunk több részből állt: ének, tánc szellemes viccek és a tavalyi iskolai életünk leghumorosabb pillanatai. Látható, hallható volt modern hip-hop tánc, tehetséges gitáros és énekesek és földrajz órai tréfás jelenet is. Az idei év királyjelöltei is szerepet kaptak, egy régi pikáns strandjelenet bemutatásával, ami nagy sikert aratott.
A telekis napok legkiemelkedőbb műsora a 10/B –é volt, ami akár a "fekete színpad" nevet is viselhetné. Lényege a sötétben, foszforeszkáló díszlet segítségével végrehajtott látványelemek. Ez az osztályműsor vitte el a pálmát.
A második helyezést a 10/A érte el, a harmadik helyezettnek járó díjat a 9/C osztálynak ítélte a zsűri. Ez a harmadik hely azért is értékes, mert a telekis napokon ők első ízben szerepeltek.
A zsűri nem volt könnyű helyzetben: nehéz volt dönteni a sok színvonalas és hangulatos produkció közül. A közönség tapssal és jó hangulattal jutalmazta a műsorokat. Míg a nagyszínpadon az osztályok előadásai folytak, az épület több helyiségében különböző szórakoztató tevékenységek közül választhattak az iskola tanulói.
Kiss Tamás 10.C
A Teleki Blanka Gimnázium szalagavatójának megrendezésére 2011. január 14-én ünnepélyes keretek között került sor.
Délután 3 órakor boldog tömeg kezdett gyülekezni a Köfém Művelődési Ház előtt. A Teleki végzősei érkeztek rokonaik kíséretében, karjaikon lélegzetelállító ruhakölteményekkel.
A program részét képezték a végzősök által bemutatott osztályműsorok, melyek 16 órakor kezdődtek. Természetesen egyik osztálynál sem maradhatott el a tánc, valamint az együtt töltött évek vidám eseményeiről készült képek vetítése. A rövid, külön erre az alkalomra összeállított előadást követte a szalagok feltűzése, ez volt az este legmeghatóbb része az egész évfolyam előadásánál: lassú zene, virágok és meghittség az arcokon.
Az osztályműsorok közötti szünetekben a végzősök mindenkit meginvitáltak saját büféasztalukhoz, ahol finomabbnál finomabb ételeket kóstolhattunk meg.
Ezt követte a bál, csúcspontja a nyitótánc volt, melyet a végzős tanulók adtak elő csodás ruhakölteményekbe bújva.
A 23.00-ig tartó bált felhőtlen szórakozás követte a Westben. A legidősebb diákjainkat különjárat vitte át a szórakozóhelyre, ahol számukra ingyenes volt a belépés.
Maradandó élményt nyújtott számunkra látni a végzős osztályok előadását és a gyönyörű ruhákkal színesített nyitótáncot. Reméljük a mi szalagavatónk is hasonlóan szép lesz.
Keep WALKing to „Change the World”
(menj csak tovább és változtasd meg a világot)
William Thomas Walk Indiánában, az Ohio folyó közelében született Amerikában. Tomra már fiatalkorában nagy hatást gyakorolt a kentucki bluegrass, a country zene, valamint a 60-as, illetve 70-es évek folk-rock zenéje. Zenészként járva a világot megfordult Dél- és Kelet-Amerikában, a Karib-tenger szigetein, Ázsiában és 1992-ben Európát is meghódította. Ekkor alapította meg a The Screw együttest barátjával, Tom Rohmmal. Az élet útjai kifürkészhetetlenek- tartja a mondás. Tom megismerkedett feleségével Mártával kis országunkban, ennek köszönhetően itt telepedett le és alapított családot. A zenéről, karrierjéről és tapasztalatairól kérdeztük őt.
Mit jelent számodra a zene?
A zene jelentését sokféleképpen lehet értelmezni. Nekem a zenében az a legfontosabb, amit a legbelsőbb énem számára jelent. Egy dal szövege keltsen érzelmeket a szívemben. Érezzek örömöt, haragot vagy bánatot. Örömöt, olyan értelemben, hogy vidám, boldog leszek tőle. Haragot keltenek a szívemben például a társadalmi igazságtalanságokról szóló dalszövegek, bánatot pedig akkor érzek, ha emlékeztetnek a nálam kevésbé szerencsés emberek fájdalmaira és szenvedéseire. A zenének lehet jó ritusa, fülbemászó dallam és ezek jó érzéseket kelthetnek bennem, de ez csak olyan, mint egy képkeret: javíthat a képen, de a kép maga vagy a dalszövege az amely mélyebb jelentéssel bír.
Hol könnyebb megélni a zenéből, Magyarországon vagy Ausztriában?
Ausztria gazdasági és életszínvonala magasabb, mint Magyarországé, így az előadások díja is magasabb. Ezenkívül az osztrákok jóval hosszabb ideje hallgatják az amerikai zenét, mint a magyarok – legalábbis ez az én tapasztalatom – ezért ott még a fiatalok is ismerik az 50-es, 60-as és 70-es évek zenéjét, azt a zenét amely véleményem szerint több jelentéssel bírt. Ezért természetesen az osztrákok többre is értékelik és élvezik előadásaimat.
Hogyan fogad az osztrák közönség?
Már említettem, hogy nagyon lelkesek a zenémet illetően, azonban a legnagyobb sikert az Elvis show aratja. Eléggé vicces módon adom elő, belevonva a közönséget amennyire lehetséges és a dalokhoz is vicceket faragok.
Milyen érzés Elvis bőrébe bújni?
Nagyon élvezem, mert az embereket meg tudom nevettetni és jól érzik magukat. Jó érzés egy kis időre elfeledtetni az emberekkel a problémáikat, bajaikat. Sokan gratulálnak az előadás után.
Milyen gyakran játszol és milyen stílusban?
Általában minden hétvégén játszom, négytől nyolc alkalomig egy hónapban, attól függ, hogy mennyi munkát kapok. Ilyenkor vagy délutáni rendezvényeken, esküvőkön, vagy este bárokban, szülinapi bulikon és hotelekben játszom.
Ami a zenei stílusomat illeti különböző fajta zenéket játszok: régebbi idők népszerű zenéjét akusztikus gitáron, szájharmonikával és énekkel. Ebbe beletartozik a country zene, valamint az amerikai folk és akusztikus rock is. Elektromos gitáron az 50-es évek zenéjét játszom, az Elvis showt beleértve, a 60-as és 70-es évek rockzenéjét , például Beatles, Rolling Stones, Cat Stevens, Bob Dylan és a CCR (Creedance Clearwater Revival) dalait, hogy említsek egy néhányat. Azonban talán az én legkedveltebb szövegíróm Pauls Simon a Simon és Garfunkelből. Ezen kívül néhány blues számot is játszok.
Van- e más foglalkozásod a zenélésen kívül?
Angol nyelvet tanítok a Comenius általános, és középiskolai osztályaiban, amit nagyon élvezek.
Vannak saját szerzeményeid és ha igen, akkor mi inspirálta a dalok megszületését?
Igen, vannak saját szerzeményeim. Dalaim általában emberekről szólnak, akikkel összehozott a sors, vagy különböző helyzetekről, melyeket tapasztaltam. Vannak egyaránt vicces, szomorú és szeretetről szóló dalaim, valamint Amerikáról, különösen arról, hogy „nem minden arany, ami fénylik” és az emberek csak azt látják, amit a TV mutat és nem ismerik az USA-ban zajló élet negatív oldalait. Egyik ismertebb dalom a Change the World (megváltoztatni a világot), amit még Japán nyelvre is lefordítottak és előadtak.
Ha kedvet csináltunk egy kis nosztalgiához, vagy egy jó kis koncerthez, akkor megleshetik Tomot az alábbi weboldalon : www.tomwalk.net
Walk Lisa, Lőrincz Patrícia 10.C