Gólyatábor 2024.08.28-29.

Kedves (leendő) Telekis! 


A végzőseid, a Stúdió és a DÖK már alig várják, hogy két nap móka és kacagás során bevezessenek Téged a TELEKIS lét rejtelmeibe! 


A Gólyatábort a hagyományokhoz visszatérve újra Balatonszemesen rendezzük meg. A két nap folyamán alkalmad nyílik majd megismerni az osztálytársaidat, az osztályfőnöködet, és a végzőseidet, akikkel közösen rengeteg szuper programon vehetsz majd részt, hogy összekovácsolódjon kicsit a csapat. Nem mellékesen, minden, a Telekis élethez nélkülözhetetlen információt is itt fogsz megkapni, ezért megjelenésedre feltétlenül számítunk!!! 

-Időpont: 2024.08.28-29. (szerda, csütörtök)

-Helyszín: Balatonszemes Ifjúsági Tábor (Pillangó Üdülő)

Utazás: közösen vonattal (aki egyénileg oldaná meg, mindenképpen jelezze nekünk és az osztályfőnöknek is!)

-Gyülekező: Székesfehérvári vasútállomás 

-Hazaérkezés: Székesfehérvári vasútállomás 

Az indulás előtti gyülekezés és az érkezés pontos időpontját a honlapon jelezzük augusztus elején. 


Részvételi díj: 17.000 Ft, melyet a beiratkozás napján a gimnázium első emeletén található 5-ös teremben (attól eltérő napokon a titkárságon) lehet KIZÁRÓLAG KÉSZPÉNZBEN befizetni, legkésőbb június 30-ig. 

A Gólyatáborba hozz magaddal:

– Első napra vacsoráig elegendő élelmet

– Egy éjszakára ruhát és tisztasági csomagot

– Ha szeretnéd kipótolni az étkezést költőpénzt

– Diákigazolvány, személyi igazolvány (egyéb dokumentáció, ha van jogosultságod kedvezményes vonatjegyre) 

– Lesz a helyszínen ágynemű, de ha szeretnél, hozz magaddal hálózsákot

– Fürdőruha, papucs és törölköző (közel van a strand)
 

Amit semmiképp ne felejts otthon:

– Egy tárgy, ami Téged jellemez 


Bármi kérdésed van, keress minket bátran a budai@telekiblanka.hu e-mail címen, vagy élőben, személyesen június 28-án. 


Várunk Téged sok szeretettel! 


Szervezők (DÖK és Stúdió) 

ÁLTALÁNOS ISKOLA

🏠︎ 8000 Székesfehérvár, Sziget utca 1.
☏ +36 22 504-515
✉ sziget@telekiblanka.hu
Tagintézmény-vezető: Feketéné Lengyel Ágnes Dominika

GIMNÁZIUM

🏠︎ 8000 Székesfehérvár, Budai út 7.
☏ +36 22 506-162
✉ budai@telekiblanka.hu
Főigazgató: Siposné Tóth Krisztina
Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ
8000 Székesfehérvár, Petőfi Sándor u. 5.
Képviseli: Török Szabolcs tankerületi igazgató
Tel: +36 22 795-241
Email: szekesfehervar@kk.gov.hu

OM azonosító:
030192

Nyitvatartás:
H-P: 07:00-18:00