Csodálatos élményt jelentett a Teleki Diákszínpad számára az október 12-i bemutató a Vörösmarty Színház Pelikán Fészkében. A gyerekek Shakespeare halhatatlan tragédiáját, a Rómeó és Júliát állították színpadra, együttműködésben a Ciszterci Szent István Gimnázium Fejér Holló Diákszínpadával.
A két csapat az idei Atlantisz Gálán nyerte el a lehetőséget, hogy A mi Rómeónk és Júliánk címmel saját előadást hozhasson létre, amely bekerül a színház idei évadának bérletsorozatába. A próbák nyár végén kezdődtek a Pelikán Fészekben. Az első felvonást a TeDi, a másodikat a Ciszter játssza, külön szereposztásban, a két csapat drámatanárai, Ferenczy Noémi és Somos Ákos rendezésében.
A próbafolyamat olyan időbeli elfoglaltságot és koncentrációt igényelt a benne szereplő gyerekektől, amihez hasonlót a diákszínpadi próbákon nem élhettek át – de egyetlen zokszó nélkül, óriási odaadással és alázattal csinálták végig. A színház műszaki személyzete, valamint Szirmai Irén asszisztens, ügyelő, súgó és Rovó Tamás koreográfus szigorúan, de nagy szeretettel segítették a munkánkat. A TeDi történetében szinte példa nélküli lehetőség volt ez, és a diákok éltek vele.
Az október 12-i bemutatón óriási sikert aratott A mi Rómeónk és Júliánk, a premier közönsége ötször tapsolta vissza a szereplőket. Az előadás utáni fogadáson Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója és Dr. Cser Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is úgy fogalmazott: a két évvel ezelőtti ötlet, hogy legyen egy igazi diákszínháza a városnak, végleg létjogosultságot nyert ezzel a produkcióval. A polgármester később hivatalos közösségi oldalán is foglalkozott az előadással, többek között azt írta: remélhetőleg Fehérváron ezzel egy új hagyomány jött létre.
A TeDi az első felvonásban a családi viszály bemutatását, a veronai fiatalok találkozását, a Capulet-bált, a híres erkély-jelenetet, az esküvőt és a halálos Mercutio-Tybalt párbajt játssza el a történetből, a második részben a Ciszter a tragédia kiteljesedését és végkifejletét. Önazonos, fiatalos előadás született, aminek alapja a benne szereplő gyerekek szenvedélye. A bemutató után az évad további részében is látható lesz a darab a Pelikánban, az ifjúsági bérletsorozat programjában.
A TeDi szereplői az előadásban (köztük már végzett, de erre a vállalásra visszatérő egykori tedis diákok):
Szereplő | Színész |
---|---|
Rómeó | Somos Gergő |
Júlia | Csögör Zsanett |
Mercutio | Gyulai Ákos |
Tybalt | Piniel Márton |
Capulet | Szücs Dániel |
Lady Capulet | Nagy Borka |
Lőrinc barát | Hollósi Sári |
Dajka | Ódor Fruzsina |
Benvolio | Fekete Alex |
Rosaline | Csanaky Kata |
Párisz | Czombál András |
Montague | Lendvai Réka Hanna |
Lady Montague | Vörös Krisztina Viktória |
Herceg | Pető Marcell / Szalkai Fanni |