Európai Parlament Modell (MEP) XXIII. Nemzeti Ülése

Európai parlamenti viták és osztrák vendégszeretet a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolában

2026. március 26. és április 1. között intézményünk adott otthont az Európai Parlament Modell (MEP) XXIII. Nemzeti Ülésének. A programban 10 gimnázium 110 diákja mélyült el olyan aktuális uniós kérdésekben, mint a lakhatási válság, az adatszuverenitás, a tengerek biodiverzitásának megőrzése, valamint a kisebbségek integrációja.

A bizottságok az előzetes felkészülést követően, a meghívott szakértők segítségével érveket ütköztetve készítették el határozati javaslataikat, majd az ún. lobbi keretében módosítási javaslatokkal kezdeményezhették ezek kiegészítését, megváltoztatását. 

A komoly szakmai munka mellett a közösségépítésre is nagy hangsúlyt fektettünk. A csapatépítés során nemcsak Székesfehérvár emlékeivel ismerkedhettek meg a fiatal képviselő hölgyek és urak, hanem a kapott feladatok révén egy kicsit bepillanthattak az osztrák kultúrába, gasztronómiába. Az osztrák kvízest során játékos feladatok segítségével mérhették össze tudásukat a csapatok, a kulturális est pedig igazi európai fiestát varázsolt a Sóstói Stadionba.

A program csúcspontja a Vármegyeháza Dísztermében tartott kétnapos plenáris ülés volt. Meghívott vendégeink is megerősítették, hogy nyitott, együttműködő és felelősen gondolkodó fiatalokat ismertek meg a delegáltak személyében. A 3 fős diákelnökség vezetésével igazi parlamenti vitát modelleztek a képviselők, nagyszerű beszédekkel védték vagy támadták az adott bizottság javaslatait, majd szavaztak azok elfogadásáról vagy elvetéséről. 

A különböző iskolák a folyamatban más-más ország szemszögéből dolgozzák fel a problémát. A vendéglátó Teleki hagyományosan Ausztriát képviseli, ez indokolta, hogy jobban megjelenítsük az osztrák kultúrát, vendégül lássuk David Hörhagent, a Budapesti Osztrák Nagykövetség attaséját, aki a plenáris zárásaként biztatta a fiatalokat a közéleti kérdések iránti nyitottságra.

A MEP-program egyben tanulmányi verseny is, ezért nagy várakozás kísérte az eredményhirdetést, melyre egy díszvacsora formájában került sor. Az ünnepélyes keret méltó helyet biztosított az intézmény által alapított Kis-Boda Ferenc-díj odaítélésére, melyet Novák Péter és Kovács-Bordás Bálint vehetett át első alkalommal.

Büszkék vagyunk az osztrák delegáció első helyezésére, valamint Jankovics Belián Kenéz egyéniben elért első helyére. Ő és az élmezőnyben szereplő további 9 társa a jövőben dr. Petri Bernadett miniszteri biztos felajánlásával brüsszeli tanulmányúton vesznek részt.

Köszönjük minden támogatónknak és szponzorunknak, hogy hozzájárultak e rendkívüli program sikeréhez! Kiemelten köszönjük a főszervezők, Béresné Rodler Krisztina, Blahó Ágnes, Gróf Krisztina, Gyöngyösi Mária és Somody Mónika tanárnők fáradhatatlan energiáját és lelkesedését!

Intézményünk a Microsoft Office 365 és Teams platformját használja a tanulás és a hatékony együttműködés támogatására.
Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ
8000 Székesfehérvár, Petőfi Sándor u. 5.
Képviseli: Török Szabolcs tankerületi igazgató
Tel: +36 22 795-241
Email: szekesfehervar@kk.gov.hu

OM azonosító:
030192

Nyitvatartás:
H-P: 07:00-18:00