Gólyatábor 2025

Gólyatábor 2025 

Balatonszemesen zajlott az idei hat- és négyosztályos gimnáziumba érkező gólyák tábora, ahol a frissen érkező diákokat izgalmas és élménydús programok várták. Az első nap, miután megérkeztünk a helyszínre, a gólyatánc megtanulásával kezdett a csapat. Ezt követően játékos, ismerkedős feladatok és közösségi játékok segítették, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, valamint végzőseikhez és osztályfőnökeikhez. A nap végén közösen fürödtek a közeli strandon, majd este egy hangulatos bulival zárták a programot. Éjszaka egy izgalmas meglepetés várta az ifjú gólyákat, amelynek minden évben nagy sikere van. A tábor során a gólyák számos játékban részt vettek, köztük például számháborúban, és minden osztálynak egy rövid, játékos színdarabot kellett előadnia. A második nap fénypontja egy izgalmas sorverseny volt, ahol nemcsak saját csoportjukban, hanem más osztályok tanulóival is összebarátkoztak. 

 

A gólyák ezen kívül megismerhették a DÖK-öt és a Stúdiót is. A diákönkormányzat tagja segítettek nekik bármilyen kérdésük volt, illetve barátságosan beszélgettek a visszahúzódóbb diákokkal is. A gólyatábor alatt a Stúdió biztosította az állandó hangulatot és az esti bulit is. Odaúton a vonaton a még izgatott gyerekek egyre felszabadultabban beszélgettek a nagyobbakkal a telekis életről, míg visszafele már élményekkel teli, elpilledt, ifjú gimnazisták utaztak vissza a székesfehérvári vasútállomásra, ahol egy meglepetéssel várták szüleiket. A tábor jó hangulatban, új barátságokkal és felejthetetlen élményekkel zárult, megalapozva a közösségi szellemet a közelgő gimnáziumi évekhez, ahol még megannyi hasonló programmal várja őket a Teleki. 

A képeket Horváth Flóra, Kaufmann Renáta, Ódor Fruzsina és Szalai Janka készítették. 

(Horváth Liza, DÖK) 

image002
image001
image003
image004
image005
image006
image007
image008
image009
Intézményünk a Microsoft Office 365 és Teams platformját használja a tanulás és a hatékony együttműködés támogatására.
Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ
8000 Székesfehérvár, Petőfi Sándor u. 5.
Képviseli: Török Szabolcs tankerületi igazgató
Tel: +36 22 795-241
Email: szekesfehervar@kk.gov.hu

OM azonosító:
030192

Nyitvatartás:
H-P: 07:00-18:00