Az idei tanévben is két alkalommal nyílt lehetőség arra, hogy az érdeklődő tanulók részt vegyenek Szegeden a Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozója elnevezésű rendezvényen. Ősszel november 23. és 25. között, tavasszal pedig március 29. és 31. között rendezték meg a konferenciát.
A novemberi eseményen Sir Peter Ratcliffe Nobel-díjas brit orvoskutató, valamint Shahrokh Shariat urológus professzor volt a díszvendég és a plenáris ülés kiemelt előadója. Márciusban Randy Schekman Nobel-díjas professzor, Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, Francis Chan gasztroenterológus kutatóprofesszor, Martin Morad sejtbiológia- és anatómiaprofesszor, Naomi Ellemers Spinoza-díjas pszichológus-kutató, valamint Kapu Tibor és Cserényi Gyula űrhajósok előadását hallgathattuk meg. A neves kutatók mellett a Szent-Györgyi hallgatók előadásait is megtekinthettük.

A háromnapos konferencia egynapos plenáris ülésén a Székesfehérvári Területi Képzési Központot ősszel 111 (köztük 45 telekis), tavasszal pedig 90 (köztük 32 telekis) diák képviselte, a teljes, háromnapos programon pedig 15 fő vett részt. A plenáris ülésen kívül az ezüst-, illetve aranydiplomát megcélzó tanulók az egyetemi laborokban meghirdetett gyakorlatokon is részt vehettek, a kerekasztal-beszélgetéseken pedig személyesen is találkozhattak, beszélgethettek a tudósokkal.
Az őszi konferencia részletes programja és összefoglaló videója az alábbi linkeken érhető el:
https://www.edu-sci.org/konferencia202511/
https://www.youtube.com/watch?v=kAsMAGBkNa0
A tavaszi konferencia részletes programja a következő linken érhető el_
https://www.edu-sci.org/konferencia202603/
Kiss Ildikó
Szent-Györgyi Vezetőtanár
