Jelenlegi hely

Naptár

2007. március 21-24.

A zeitzi Geschwister Scholl Gymnasium és a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola együtt működése már 2007 márciusában elkezdődött.

A német gimnázium igazgatójának Dr. Bernd Niemannak és két tanárának, a programban a későbbiekben is jelentős szerepet játszó Anke Löffel tanárnőnek és Holger Schmidt tanár úrnak előkészítő látogatásakor megállapodtunk az együttműködés alapelveiben, s kidolgoztunk egy pályázatot, amely végül is a Tempus Közalapítványtól nem kapott támogatást.

2007. december 4-7.

A következő pályázatot előkészítő újabb tanári látogatás időpontja, ezúttal a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolától Sipos Imre igazgató úr, Horváth Éva és Póti Csilla tanárnők utaztak Zeitzbe. Kidolgoztuk és benyújtottuk az újabb pályázatot.

2008. május 3-10.

Azt ugyan még nem lehetett tudni, hogy a pályázat sikerrel járt-e, vagy sem, a tulajdonképpeni cserekapcsolat már elkezdődött. Horváth Éva tanárnő 10. A osztályos német nyelvi csoportja egyelőre saját költségén látogatta meg zeitzi partneriskolánkat.

2009. április 15-18.

A pályázat sikerrel járt, ezúttal elnyertük a Tempus Közalapítvány támogatását, 2008 szeptemberével kezdetét vette az intenzívebb közös munka. Mivel német partnereink szeptemberi látogatásukat elhalasztották, a két egymást követő utazás előkészítésére ezúttal Horváth Éva és Senkár Szilvia tanárnők utaztak Zeitzbe.

2009. június 2-12.

Végre elérkezett a várva várt találkozás: 25 német diákot és két tanárnőt, a program szervezőjét, Anke Löffelt és a diákok egy részének osztályfőnökét, Elke Iboldot köszönthettük Székesfehérváron, a Telekiben. Csodálatos két hét következett: az immáron 11. A osztály németesei egykori vendéglátóikat kényeztetgethették, a 10. A és C osztályok tanulói pedig most ismerkedtek meg új barátaikkal.

2009. szeptember 1-11.

Amíg a magyar diákok már az iskolapadokat nyomták, mi  26-an, 24 diák és két tanárnő Zeitzbe utaztunk 10 felejthetetlen napra. Vendéglátóink nagyszerű programot készítettek számunkra, a barátságok pedig most váltak igazán komollyá.

2010. január 9-16.

Ismét Horváth Éva tanárnő 10. A osztályos németcsoportja volt a zeitzi diákok vendéglátója.

A projekthétnek két témája volt:

  1. Téli ünnepek Magyarországon
  2. Az újraegyesítés Németországban

A telekisek Power Point bemutatókat készítettek a téli ünnepeinkről, megkóstoltatták vendégeinkkel a szaloncukrot, amit Németországban nem ismernek.

Az újraegyesítés témához kapcsolódott a budapesti német nagykövetségen tett látogatás, valamint egy német film közös  megtekintése az eseményekről.

Célunk volt a két államrendszer összehasonlítása, ezért Budapesten megnéztük a német diákokkal közösen a parlamentet, márciusban pedig a Berlinben megismerkedtünk a Reichstaggal.

Budapesti látogatásunkat az Operában fejeztük be, ahol megnézhettük a Rómeó és Júlia című balettet.

2010. március 13-20.

A magyar diákok viszonozták a zeitziek látogatását, Németországban folytatódott a projektmunka.

A német diákokkal közösen látogatást tettünk a német parlamentben, ahol betekintést nyerhettünk abba, hogyan alkotják a törvényeket Németországban. A diákok részt vehettek a fiatalok alkoholfogyasztását szabályozó törvény megalkotásában.

Megtekintettük továbbá a berlini fal maradványait, különböző emlékhelyeket.

A telekisek a zeitzi iskolában egy Power Point előadást mutattak be a magyar nemzeti ünnepekről, amit magyar vacsora követett. A magyar diákok paprikáskrumplit főztek német vendéglátóiknak.

tehetseg.hu